Találkozás Szabó István rendezővel – Incontro con il regista István Szabó a Bologna

Találkozás Szabó István rendezővel

Incontro con il regista István Szabó a Bologna

Körkörös tanterem közepén asztal, körben padsorok. Az előadás – egy holttest felboncolása – az építmény centrumában elhelyezkedő asztalon zajlik, amelyet a közönség figyelemmel követ. Az anatómiai színházakban zajló előadások lényege az volt, hogy jobban megismerhessék a nézők az emberi test rejtelmeit és ezáltal önmagukat is. A filmeket én hasonló vizuális enciklopédiaként értelmezem, annyi különbséggel, hogy itt az ember a gondolataival, tapasztalataival, érzéseivel és emlékeivel együtt egy „filmképbe” költözik bele. Mind az anatómiai teátrum, mind a mozgókép a nézőközönség aktív részvételével együtt a „láthatatlan” közlésére hívatott úgy hogy mindeközben érzékelhetővé válik a „művész-anatómus” ember mivolta is.

Hogyan lehetne összefoglalni Szabó István rendkívül összetett és szerteágazó életművét?

• hangzott el a kérdés, miközben a Hotel Roma halljában vártuk a művész urat.

Szabó István filmjei számomra a mai napig „kérdeznek” és lenyomatai egy olyan kornak, ahol az emberek a kis privát életüket csak a történelem „ellenében vagy szellemében” voltak képesek megélni. A rendezőaz általa kócosnak nevezett korai filmjeiben (Álmodozások kora, 1964; Apa, 1966 és a Szerelmesfilm, 1970) a magyar történelmi emlékezet személyes interpretációit – csalódás a régi, igaznak hitt eszmékben; az elhunyt apa nyomasztó emlékével való küzdelem; az ifjúkori szerelem elmúlása – vonultatja fel és ezekből a személyes emlékekből, élményekből fokozatosan rajzolódik ki szemünk előtt a kollektív magyar múltkép. Így válik értelmezhetővé az Apa című film metaforikus zárása is, ahol Takó, a film főszereplője mögött még száznak úsznak vele együtt a Dunában.

Alkotásainak talán legnagyobb értéke az, hogy a történelmet a személyes szféra színképében szólaltatja meg: a mindenkori rendszerhez miként lehet vagy kell alkalmazkodni? „Én színész vagyok, az én feladatom, hogy játsszam!”– hangzik el Höfgen kétségbeesett védőbeszéde a Mephistó című alkotásában. A rendező műveinek egész sorában a Mephistótól (1981) fogva egészen a Szembesítésig (2001) a mindenkori rendszerhez alkalmazkodókról beszél, akinek fő dilemmája (és a rendezőé is egyben) a moralitás, a tisztesség és a tehetség kibontakozása közötti ellentét.

„Az ember akkor kerül bajba – és ez a művészeknél igazán tragikus – ha nem azonos önmagával. Ha az ember nem tud azonos lenni önmagával, mert a társadalom vezetői olyan cezúrát húznak, hogy mától kezdve minden másképp volt, és ettől kezdve az illető nem mer azonosulni saját magával, arcot változtat és másnak tünteti fel magát, nem vállalja az emberi kontinuitást – amihez ez a szembenézés hozzátartozik, – akkor alkalmatlanná válik mindenre.” (Szabó István)

Október 24-én „Pillantás a magyar mozira” címmel magyar filmszemle indult Bologna városában. A szemle nyitóvetítésén Szabó István legújabb alkotása, Az ajtó (2012) és az 1966-ban készült Apa című filmje került levetítésre, melynek tiszteletére maga a rendező úr is személyesen ellátogatott.

Írta: Vass Éva